Ortofotós rajzolási érdekesség (a perspektívikus torzítás)
Posted by Plutoz on 10 May 2015 in Hungarian (Magyar).Miután a közösség számára is elérhető lett a 2011-es szegedi ortofotós réteg, buzgón neki is láttam kíváncsiságtól vezérelve, hogy milyen is a Bing-nél részletesebb réteg alapján rajzolni.
Az egyik legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor szembesültem a ténnyel, hogy a perspektívikus látásmódból eredő eltérés milyen jelentős lehet egy ortofotónál szemben a műholdképeknél megszokottnál.
Gyakran alkalmazott szerkesztői eljárás egy épület formáját (ha az egy szintbe esik) a teteje alapján megrajzolni, majd az egész épületet a tényleges pozícióba mozgatni, mivel előfordul, hogy az épületet kissé oldalról látjuk és ilyenkor az épület alapja és teteje nem esik a képen egy pontba.
Ekkor a pozicionálás előtt valami ilyesmit kapunk:
Eddig nincs semmi eltérés a műholdas és az ortofotós forrás között. Az eltérés csak a pozicionálás után látható:
A képen megfigyelhető, hogy ha az épület jobb alsó sarkát választjuk fix pontnak, akkor a bal alsó saroknál hozzávetőlegesen ~5-6 méter túlcsúszás látható.
Számomra ez az eltérés okozott igazán meglepetést, mivel nem számoltam azzal, hogy az alacsonyabb magasságból készült képeknél a perspektivikus torzítás is magasabb lesz. Ennek kiküszöbölésére szükséges egy 4-5%-os méretcsökkentés (JOSM: CTRL+ALT+drag), hogy megkapjuk az épület valós méretét.
A képen látható épület átlótja például 126 méterről 121,7 méterre csökkent.